Igazi gondolatok, amikor harmincas korában egyedülálló

A 30-as évek igazi különleges idő. Attól a pillanattól kezdve, hogy a 30. születésnapodon változik az óra, hivatalosan lezárva a 20-as évek korszakát, olyan eredményesnek érzed magad, mint „Hohó, most már igazi felnőtt vagyok.” Többé nem lehet tagadni, már nem vagy 20 éves; igazi felnőtt vagy. Udvarol! De várj; 30 az a kor, amikor a dolgok valósággá válnak, és ha eddig nem teljesítetted vagy elérted a várt életszakaszok egyikét, a pánik elkezd kúszni. Ha egyedülálló vagy, ez különleges. Szeretném ezeket a gondolatokat úgy jellemezni, mint egy belső felnőtt indulat. Úgy értem, biztos, hogy egyedülállónak lenni a 30-as években rendben van, és minden, nyilvánvalóan „még mindig fiatal”, mondják, de ez nem azt jelenti, hogy nem gondolkodunk valódi és néha őrült gondolatokon.


Nősülök valaha?

Ez egy nagyon is valós gondolat. Bármennyire is kedves hallani: 'Még sok idő van!' néha nem tehetek róla, hogy vajon így van-e igazán igaz. Bármennyire nem is akarom, mégis kiszámolom a fejemben azt az idővonalat, amikor a házasság számomra reálisan valósággá válhat, feltételezve, hogy a közeljövőben párosodom, és hogy ez valóban beválik az elkötelezettség-fób társkereső kultúránkban . És amikor a csatolt barátaim panaszkodnak, hogy nem akarnak 35 éves korukban összeházasodni, amikor gyűrűre várnak, pokolian bosszantó, és úgy érzem, hogy a jövőben várható mérföldköveimet rosszallják.

Szeretnék még gyerekeket is?

A házassági gondolatokkal együtt jönnek azok a gondolatok, amikor mi esetleg legyen gyereke. Miután észrevettem, hogy a barátaim alig várják, hogy siessenek és családot alapítsanak, valódi és mély gondolataim vannak arról, hogy anya létem valóban megtapasztalható-e, és ezért azon a lehetőség gondolatával küzdök, hogy soha nem leszek gyerekek egyszer.

Harapjam meg a golyót, és csak rendeznem?

Őszintén szólva, igen, gondolkodom rajta. Lehet, hogy valójában nem követem végig, de néha jobb az ötlet, hogy elég jó valakivel legyek, mint az a gondolat, hogy örökre egyedül maradok.

Mit gondolnak az emberek a helyzetemről?

Igen, tudom, hogy nem szabad, hogy mások mit gondoljanak, de néha nem tehetek róla, hogy vajon az emberek azt a szomorú egyedülálló embernek tartják-e, aki úgy tűnik, hogy nem találja meg ezt a boldog véget, és nem léphet be a hagyományos felnőtt életmódba mással mellettem.


Meg kell fontolnom a tojásaim fagyasztását?

Egy másik nagyon is valós gondolat. Mi van, ha 35 évesen ébredek, és a helyzet nem javult? Ez a legrosszabb eset, de felnőttként azon gondolkodom, hogyan lehet felkészülni a hagyományok manőverezésére, ha azok nem alternatív megoldások felkutatásával történnek helyettem. Lehet, hogy egyszer anya szeretnék lenni, függetlenül attól, hogy van-e férfim, akivel ezt csinálom.